Gördülékenyebb hétköznapok az új családtaggal!

Negatív szülésélmény oldása biztonságos környezetben!

Az anya-magzat kapcsolatanalízis segíti azoknak a negatív élményeknek az átdolgozását, amelyek akadályozzák a harmonikus, boldog, kiegyensúlyozott kapcsolatot az édesanya és az újszülött között.

A nők többsége nagyon tudatosan készül a kisbabája megszületésére. Néha túl nagy elvárásokkal, túl nagy kontrollal. Emiatt előfordulhat, hogy a szülés nem úgy zajlik, ahogy elképzelte és szerette volna.

 A kismama és a párja is nagy csalódást élhet át ennek hatására. Ez megnehezíti az újszülötthöz való kapcsolódást. Ezt ő is érzi, ezért nyugtalanabb, sírósabb lehet, táplálása is nehézségbe ütközhet. 

Összességében tehát a valóság jelentősen eltérhet attól a vágyott boldog, idilli kisgyermekes családképtől, amit az édesanya elképzelt.

Vizsgálatok bizonyítják, hogy a szülés utáni hangulati eltérések, a baby blues, a szülés utáni szomorúság az anyukák 20-80%-ban fordulhat elő. Ez nem azonos a gyermekágyi depresszióval, mely terápiás segítséget igényel.

Hogyan tud segíteni a Hidas-Raffai kapcsolatanalízis?

A női test még az új jövevény megérkezése után is őrzi azokat a pozitív és negatív testélményeket, amelyek a szülés idején átélt. 

A Hidas-Raffai kapcsolatanalízis ezeknek a testérzeteknek az újraélésével csökkentheti a hozzá kapcsolódó negatív érzéseket, segítheti a kisbabához való kapcsolódást.

anya-magzat kapcsolatanalízis szülés után

A Hidas-Raffai kapcsolatanalízis több oldalról is nyújthat támogatást a szülést követően:

Negatív szülésélmény feldolgozása

A szüléshez kapcsolódó nehéz érzések kioldásával kiegyensúlyozottabbá tehető a közös élet az újszülöttel.

Mély kapcsolódás a kisbabával

A gyermek és az édesanya közötti kapcsolat elmélyítésével nyugodtabban telhetnek a hétköznapok. Kevesebb sírást, bizonytalan pillanatot élhetünk át nőként.

A párok megerősítése egymásban

A szülésélmény feldolgozása, a bizonytalanságok kioldása és a közös munka segítheti a párokat abban, hogy egymást erősebben támogassák az új élethelyzetben.

Miért ideális megoldás az anya-magzat kapcsolatanalízis az újdonsült édesanyáknak?

Személyes támogatást kapnak biztonságos környezetben. Feltehetik a kérdéseiket, nem maradnak egyedül az új élethelyzetben.

Erősebben és mélyebben át tudják élni a kapcsolódás élményét a kisbabájukkal, aki erre kiegyensúlyozottsággal, nyugodtsággal, átaludt éjszakákkal és boldogsággal reagálhat.

A bizonytalanságban való őrlődés helyett megtanulhatják intuitívan érezni és érteni gyermekük szükségleteit, vágyait.

Megoszthatják nehézségeiket, furcsának tűnő érzéseiket az anyasággal kapcsolatban. Ítélkezésmentes megértés és segítés vár rájuk.

Önnek ajánlom az anya-magzat kapcsolatanalízist, ha…

…szeretne magabiztosabbá válni az anyaságban.

…nem szeretné, hogy a babája a fel nem dolgozott, negatív szülésélmény miatt sírósabb, nyugtalanabb legyen.

…szívesen feltenné a kérdéseit, örülne a támogatásnak ebben az új élethelyzetben.

…könnyebbé, gördülékenyebbé szeretné tenni az intuitív összehangolódást gyermekével a kezdeti időszakban, illetve a jövőben egyaránt.

Dr. Raffai Jenő

Dr. Somkövi Ágnes

Tüdőgyógyász, homeopata, anya-magzat kapcsolatanalitikus

Különleges lehetőség, ha egy boldog házasság össze tud fonódni a szakmai élettel. A módszer egyik kidolgozójának feleségeként, orvosként és a prevenció, vagyis a megelőzés elkötelezett híveként lehettem jelen az anya-magzat kapcsolatanalízis létrejötténél. 

Dr. Raffai Jenőtől naponta tanulni és támogatást kapni igazi kiváltság volt. Dr. Raffai Jenő 2015-ös halála után kötelességemnek éreztem azon dolgozni, hogy az anya-magzat kapcsolatanalízis módszere egyre szélesebb körben terjedjen el. 

A férjem elsősorban Németországban oktatta a kapcsolatanalízist, a német kollégák a mai napig hatalmas szeretettel és tisztelettel gondolnak rá. Kétévente anya-magzat kapcsolatanalitikus kongresszust szerveznek, ahol rendszeres előadó vagyok. A kismamák támogatása mellett 2018 óta Hadházi Éva PhD kolléganőmmel az akkreditált anya-magzat kapcsolatanalitikus képzést is újraélesztettük.

Büszkén mondhatom, hogy a program nemcsak él, hanem folyamatosan fejlődik, illetve alkalmazkodik az újabb és újabb kihívásokhoz.

Mennyibe kerül?

A Hidas-Raffai kapcsolatanalízis a tervezett várandósság, illetve az orvosi beavatkozások mellett is alkalmazható. 

Az első interjú, vagyis az állapotfelmérés után beszéljük meg, milyen gyakran szükséges találkoznunk. 

A program egyéni, a kezelés relaxációban történik. 

Édesapákat is szeretettel várom.

Óradíj: 15 000 Ft

anya-magzat kapcsolatanalízis Budapest

Hol és hogyan történik az állapotfelmérés?

A konzultáció személyesen történik. A következő címen várom az újdonsült édesanyákat vagy szülőket: 1135 Budapest, Frangepán u. 74.

Amennyiben a személyes találkozó nem kivitelezhető, online is dolgozom. A program ebben a formában is jól működik.

Mire számíthat, ha elkezdi az anya-magzat kapcsolatanalízist?

^

Nyugodtabb mindennapok a babával.

^

Stressz helyett valódi boldogság ebben a szép élethelyzetben.

^

Magabiztosság, intuitív kapcsolódás és az anyai érzékek felébresztése és használata.

^

A kapcsolatanalízis támogatás, egy biztos hátország a nőnek, nem érzi, hogy egyedül van, így kevesebb negatív érzést élhet meg az új szerepben.

Váljon magabiztos nővé az anyaságban is!

Kapcsolódjon gyermekéhez, és kezdjék meg a közös életüket kevesebb sírással, nehézséggel és bizonytalanság érzéssel!

Gyakran Ismételt Kérdések

Mi az anya-magzat kapcsolatanalízis?

A Hidas-Raffai anya-magzat kapcsolatanalízis egy prevenciós, vagyis megelőzést támogató program egészséges kismamáknak. A tudatos kapcsolódás kiépítése elengedhetetlen a gyermek egészséges testi és lelki fejlődéséhez.

A kezelések során az édesanya oly módon tud kapcsolódni a magzatához, hogy képessé válik érzékelni gyermeke vágyait, érzéseit, és reagálni is tud rájuk. Ennek köszönhetően könnyebben veheti az új szerep okozta bizonytalanságokat.

Hogyan tud segíteni a módszer a szülés után?

A női test még az új jövevény megérkezése után is őrzi azokat a pozitív és negatív testélményeket, amelyek a szülés idején átélt. A Hidas-Raffai kapcsolatanalízis ezeknek a testérzeteknek az újraélésével csökkentheti a hozzá kapcsolódó negatív érzéseket, segítheti a kisbabához való kapcsolódást.

Emellett segíthet elmélyíteni a gyermek és az édesanya közötti kapcsolatot, hogy nyugodtabban teljenek a hétköznapok. Kevesebb sírást, bizonytalan pillanatot élhetünk át nőként.

Milyen előnyei vannak?

  • Nyugodtabb mindennapok a babával.
  • Stressz helyett valódi boldogság ebben a szép élethelyzetben.
  • Magabiztosság, intuitív kapcsolódás és az anyai érzékek felébresztése és használata.
  • A kapcsolatanalízis támogatás, egy biztos hátország a nőnek, nem érzi, hogy egyedül van, így kevesebb negatív érzést élhet meg az új szerepben.

Mennyibe kerül a konzultáció?

A Hidas-Raffai kapcsolatanalízis a tervezett várandósság, illetve az orvosi beavatkozások mellett is alkalmazható. Az állapotfelmérés után beszéljük meg, milyen gyakran szükséges találkoznunk. 

A program egyéni, a kezelés relaxációban történik. Édesapákat is szeretettel várom.

Óradíj: 15 000 Ft

Hol és hogyan történik az állapotfelmérés?

A konzultáció személyesen történik. A következő címen várom az újdonsült édesanyákat vagy szülőket: 1135 Budapest, Frangepán u. 74.

Amennyiben a személyes találkozó nem kivitelezhető, online is dolgozom. A program ebben a formában is jól működik.